HANGÁCS KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA

Látnivalók

Főoldal
Köszöntő
Településtörténet
Földrajzi jellemzők
Önkormányzat
Közös Hivatali Kirend.
Közérdekű adatok
Intézmények
Infrastruktúra
Statisztikai adatok
Szolgáltatók
Látnivalók
Hírek
Vissza az alap oldalhoz


Református templom

A templom alatt lévő múzeum és az oldalról megnyitott kripta Múzeum és templom felújítása.Reformáció, avagy vissza az eredethez.2012-ben a Hangácsi Református Egyházközség pályázatot nyert a temploma alatt lévő múzeum korszerűsítésére, a padlózat cseréjére és a torony alatt lévő kripta megnyitására. A pályázatot az Új Magyarország Vidékfejlesztési program az ÚMVP LEADER keretében nyerte meg, mely 10.000.000,- Forinttal járult hozzá, hogy a templom felújítási munkálatai elkezdődhessenek. A projekt a találóan a Reformáció, avagy vissza az eredethez nevet viseli, amely már nevében is jelzi, hogy igyekszik szem előtt tartani a gyülekezet és a templom történelmi hagyományait is, így fejezetődhettek be a munkálatok 2012 második felében.
Római katolikus templom
Emlékmű


Vissza az oldal tetejére

© 2014-2018 Me-NET Kft. - Miskolc